Deus Rex

A ZSIDÓK IGAZ TÖRTÉNETE

Világuralmi törekvésük Yahwe szellemében



Palesztina-Mezopotámia-Yudea

Beth-Nahrain, „két folyó háza”, / arámi/ vagy, /óperzsa/: „folyók közötti ország”.


Mezopotámia „az emberiség bölcsője” titulust viseli, jobbára érdemtelenül, de nem minden alap nélkül.
A diluviumnak (jégkorszak) interglaciális korát éljük, feltehetőleg 12-13 ezer ével ezelőtt felmelegedés következett be, és az ember szinte a semmiből megjelent. A Mezopotámiának nevezett területen megjelenik az ember, megszületik a fazekasság, a kosárfonás, a fémkohászat, fémművesség, mezőgazdaság, állattenyésztés, írás, hadsereg, magántulajdon: állam.
Ezek a tevékenységek valamennyi felemelkedő kultúrát jellemezték. Különös - feltehetőleg a földrajzi adottságok miatt -, Észak – és Dél-Amerikában, Mezó-Amerikában a kultúrák kifejlődésük során nem járták be azt az utat, amit a mezopotámiai kultúra bejárt. Az aztékok, toltékok, a puebló indiánok, északon. Mezó-Amerikában maják, és Dél-Amerikában az inkák más és más utat jártak be. E népek ma nem léteznek. Az inkák, akik egyedül még őrzik hagyományaikat, és a be-háborúskodó kereszténység mellett őrzik régi Nap-isten kultuszukat, mind e napig. Istenképük, és a világ keletkezéséről alkotott vélekedésük sokban azonosságot mutat az ázsiai népek felfogásával összehasonlítva.
Elgondolkodtató: - az ember miért járt be közel hasonló (azonos) utat, míg elért e korig? A régészeti kutatások igen ellentmondásosak. Két irányzat létezik. Az első az ázsiai népvándorlást erősíti, és támogatja, jelesül a jégkorszak 15-16 ezer évvel ezelőtti időre teszi az ázsiai népek vándorlását Amerikába a Bering-szoros befagyott jegén át Alaszkába, majd onnan a déli területekre. Itt már párhuzamot kell keresnünk a bibliával, vagy az óbabiloni írásokkal, majd a sokkal később keletkezett, héber írásokkal. A Tell Halaf-kultúra, az El Obeiden-kultúra, a Uruk-kultúra írásos emlékei maradtak ránk. Ezek az emlékek gyűjtő helye Uruk városa volt. Ezekből, az írásokból, amit komolyan kell venni az ősi
iratok, pl. a Gilgames-eposz, vagy a törvényoszlopok melyekhez a hébereknek semmi közük nincsen.
Elfeledett, elfeledésre ítélt héber iratok – melyek jóval később keletkeztek -, arról beszélnek, hogy Káin e területen telepedett volna meg, megalapítva a Káld, mások szerint az Akkád népet.(Teremtés 4-16). Ez a kiűzetés utánra tevődik, és arra enged következtetni –azt sugallja -, hogy a mezopotámiai sumer kultúrának megteremtője Káin lenne, ki egyenes leszármazottja az ördögnek. Melyről –szintén –takargatott héber írások beszélnek. Midőn Lucifer (az angyalok háborúskodása során) (lásd: Nephilimek) Káint a homlokán megjelölte, koronájáról lehulló darabbal, mely Káin homlokára egy vörös kígyót rajzolt. Ez egy szent ereklye lett, melyet őriztek egész Salamon királyig, aki az Istennek templomot épített.
A hagyomány azt akarja elhitetni velünk, hogy Káin szerepe e térségben kiemelkedő lett volna. Nos ez nem igaz. Egy gyenge, és számban elenyésző csoportról beszélünk, és Káldok és nem Akkádok néven ismerjük őket. Az itt élő sumer népek, melyek javarészt szkíták voltak, kiknek utódaik később a Pártusok lettek, megelőzik Káint. Hiszen a kiűzetés – bűnbeesés -, a népek kivonulását eredményezte. Míg Káin elűzött volt. Addig Ádám, és gyermeke Szet és utódai sokasodnak, mívégre egyszer elérik Mezopotámiát. Ádám és leszármazotti nem voltak sémiták, hiszen maga az Úristen ezt sehol ki nem jelenti. Ádám elűzött gyilkos „ága” Káin. Kitől megszületik a Káld –héber népség. Ez a gonosz ág, mely maradt közel ezer évig Ázsiában, ill. majd Európában, és csak a XV-XVI. Században kel át az óceánon, és tevékeny közreműködésével kiirtanak 30 millió indiánt (őslakost).
Itt térünk vissza a Berin-szoros-nál történtekhez. A héber hagyomány és írás az özönvízről beszél, mely az embereket Mezopotámiában érte volna. Erről beszél a Gilgames-eposz is, melyhez Káin népének semmi köze nincsen, csak annyi, hogy az írásokat ellopták, megírásuk után 2. 500 évvel. Babilonból kiűzettek – erről később teszünk említést -, és az iratokat ekkor vitték magukkal, és tettek úgy mintha az a sajátjuk lenne. Ennek ellentmondani látszik az az állítás, miszerint a babiloni ékírás, írásbeliség, és a Káld-írás más és más területet „dolgozott” fel.
Az özönvíz nem Mezopotámiában következett be. Többek között emiatt sem szabad a biblia héberek által sugallt iratát feltétel nélkül elfogadni! Noé fiai Kám, Jáfet, Szem. Ők menetek volna szerte a világba, így közülük egy ment át népével a Bering-szoroson, és népesítette be Amerikát. Ami azért sem igaz – mert nem igaz az egész zsidó teremtéstörténet -, hovatovább azt látjuk napjainkban, hogy az amerikai régészek arra törekednek –nem alaptalanul -, hogy a népvándorlás irányát megfordítsák. Bizonyítva azt, hogy a népek vándorlása Amerikából történt Ázsiába. Itt megemlítik a Cuzcó-közeli feltárások C-14 vizsgálatát, melyek 25 ezer évesnél régebbiek, vagy a Quito-ban történt feltárások. S ha nem is ragaszkodunk Amerikához, akkor nem árt tudnunk. Ausztráliában 80 ezer éves barlangrajzokat találtak.
Ezek ismerete a bibliában leírtakat alaposan megcáfolják. Itt a vízözönt értjük, melynek zsidó feltételezett ideje ie. 6000 körül lett volna.
Kimutatható, hogy az ember már korábban szétszóródott a földön. Jóllehet, mint az amerikai kultúrák, mint mások említést tesznek az özönvízről – erről tanúskodik többek között a Sziklás-hegység kagylókkal borított felszíne, Pl. Peruban, Bolíviában, Ecuador hely szerint a nasca-fennsík sajátossága is. Különös lelet –melyet szintén eltitkolnak -, Ádám és Éva szobra a tudás-fájára felkúszó kígyóval. Amit az Amazanos rengetegében találtak Manaus közelében. Erről a szoborról hallgat a tudomány, mert korát több százezer évesre teszik. Nem oly régen, csupán két éve találtak százezer éves „ékszereket”idézet:

Százezer éves ékszert találtak a múzeumban
”Az eddig feltételezésekkel ellentétben, az ember nem 75 ezer, hanem már százezer éve díszítette magát ékszerekkel. A New Scientist című folyóiratban megjelent cikk szerzői szerint ez a tény azt is bizonyítja, hogy ekkor már összetett társdalom és valamilyen szintű emberi nyelv is létezett


A régészmunka talán legfurcsább része az, amikor valójában nem is a terepen derül ki valami igazán meglepő és újszerű dolog. Ritka eset ugyan, de annál meglepőbb eredményt hozhat, amikor kutatók múzeumok raktárhelyiségeiből bányásszák elő az addig még nem katalogizált kincseket. Nemrégiben éppen ezt tette Marian Vanhaeren, a londoni University College kutatója is: társaival együtt „feldúlta” a londoni Museum of Natural History, valamint a párizsi Museé de l’Homme raktárhelyiségeit. Akár a „jó” betörők, ők is mindössze ékszereket kerestek – igaz nem éppen modern gyártásúakat” (Pálinkás Károly)

Kutatásuk eredménnyel járt, ámbár kagylók és kövek voltak az ékszerek, de bizonyíthatóan emberkéz készítette azokat, és koruk sem volt kétséges. Ádám és Éva és a kígyó szobra mély feledésbe merült. Hiszen puszta jelenléte, az egész zsidó teremtés-mítoszt alapjaiban rengeti meg.
Tehát az özönvíz nem a leírtak szerint történt, sem nem abba a formában, sem nem akkor, sem nem ott, és - nem utolsó sorban -, semmi közük ahhoz a hébereknek nincsen. A későbbi szövetségük már más kérdés. Ki fog tűnni: kivel is kötöttek ők szövetséget?
Nos, legyen bárhogy is a népvándorlás, annyit kimondhatunk: a „jó-ág” átkelt a Bering-szoroson, egy másik földrészre, ahol 16.500 év múlva Káin népétől kiírtatott. A „Jó-ág” közvetlen a paradicsomból való kiűzetése után vette útját a másik földrészre, ahol a gonosz megtalálta, és kiirtotta. Így „készítve „helyet
magának és népének a XXI. századra. Neve Amerika, ahonnan jön majd az Antikrisztus…




Kik a zsidók? Annyit biztosan tudunk, hogy Káin leszármazottai. Azonban e megállapítás antagonisztikus – és a fenti axióma szintre emelt megállapítást figyelembe véve -, anakrolisztikus is egyben. Valamikor 2000-ben ie. Találkozunk velük. De egészen másként, mint arról írásaik hamisan beszámolnak. Fájdalom, de Ádám, Éva, Káin, Ábel, Ábrahám, Izsák, Mózes, Áron, héber interpretációja félrevezető és hamis, valójában nem más egy történetnél, egy regénél.(mese)!
Nem mese Nimród, aki az első király volt a földön, és aki jóstehetsége folytán tudott egy Ábrahám nevű ember megszületéséről. Akiről tudva-tudta, hogy a gonoszt fogja szolgálni. Emiatt tudva születésének évét- mely nem azonos 2066-ban ie. -, felkutatására indult, és közel hetvenezer gyermeket öletett meg. Ez történik a vízözön előtt. Ábrahám édesanyja erről tudomás szerezve egy barlangba menekül, ahol megszüli fiát, akit ábrahámnak nevez el. Erről egy elfeledett héber forrás beszél, maguk a héberek ismerik. A történet folytatása rámutat mikor is történtek ezek az események.
Ábrahámot édesanyja húsz napra magára hagyja, és amikor visszatér, nem ismeri meg a fiát. A fiú hatalmasra nő, beszél és jár, Nephilim lesz. Ami annyit tesz, hogy Ábrahám letaszított angyalok egyikétől fogant. És akik miatt Isten özönvízzel sújtja az emberiséget. Ábrahám, létező személy volt, de sokkal korábban élt, miként erről „Mózes” könyvei beszélnek. Itt jegyzendő meg: Mózes sosem létezett, és a könyveit egy Ezdrás nevezetű személy írta meg, melyről a héberek szintén tudnak. Ábrahám körülmetélése nem történt meg, mert szövetséget Isten a Nephilimmel nem kötött.
Mese lenne Káin is? Nem! Káin, maga a gyilkos faj, - tudatállapot-, kettősség, dualitás, reprezentatív képviselője. Nem perszonális, elméleti, nem manifesztálódott személy, kit ezen a néven nem ismerhetünk. Káin a gyilkos, kinek apja szintén gyilkos Lamech ki véráldozatot mutat be Istenének (Teremtés 4, 23, 24) ám a vérvonala itt véget is ér. S a gyilkos ág kihalni látszik. Erről beszél a biblia. Ám beszél Ádámról és Szetről ki az Ábeli (isteni) szándékot hagyományozná. Ám a biblia saját kezébe harap, és Szet ágát befordítja Lamech ágába, akinek fia Noé lesz. Ez látnivaló (Teremtés 5, 25, 32) felfoghatatlan ellentmondás, és csak azért, hogy Káin vére megmaradjon. Káin, akit Isten elüldözött, és átokkal sújtott. Aki letelepedik Mezopotámiában és egy kis nép vezetője lesz a Káldoké. Ezek vizsgálgatták a fénylő eget… volt okuk rá.
Rejtett héber iratok arról is beszámolnak, hogy Káin nem Ádám fia volt, hanem magáé a bukott angyalé. Erről misem tanúskodik jobban, mint (Ézsajás 14, 12). Tudniillik arról van szó, hogy a héber iratok nem tesznek említést Luciferről. Különös számos bibliafordítás az említett szakaszban nevén említi (ám a magyar fordítások egyike sem!). A zsidók erről késséggel beszélnek, és elmondják: ez a részkésőbb került az iratokba, némely túlbuzgó bibliafordító keze által (akik szintén zsidók voltak). Maga a szó anakronizmusával égbe kiált, de erről mit sem tud a szerény keresztény. A héber iratokból az is kiderül, hogy a vétkezés a letaszított angyalokkal az Édenben történt. Döbbenetes a felismerés, de kétségtelen Éva Ádámot megcsalta az Édenben.
Miről beszélnek-e sorok. Nézzük a korai matriarchális társadalmat, ahol nem volt lényeges – nem volt szerepe a magántulajdonnak -, nem volt fontos az örökös személye sem. Nem is tudták - férfiágon -, ki az apa. Nem volt lényeges kérdés, hiszen minden közös volt. A magántulajdon kialakulása, megkövetelte a biztos örököst. És e korszakkal le is zárul az Istenkirálynők kora. Jóllehet erősen tartotta magát még a Kr.u.. II. században is Ceres (több név ismert), de az Istennőt végül a kereszténység felszámolta. Elfeledte. Maguk a héberek szintén Istennőt imádtak, később váltottak a bukott angyalra, akit ők sosem neveznek Lucifernek.
Éva hűtlensége nem számított bűnnek, vagy mégis? Később feltétlen annak számított, és itt nem az alma elvételéről van szó. Az alma többszörösen rejtett és allegorizált jelkép. Nem csupán a tudást, és a tagadást, ellentmondást jelenti. De jelenti a halált, - mint, akár a mesében.
Ezek a személyek persze nem voltak sémiták, hiszen a fajok az Édenben nem léteztek. Sémiták, - mint volt róla szó -, ie 2000 körül észlelhetők.
Miként már láthattuk: Noé - érdekes módon származott Lamechtől -, a Káini ág folytatása, és fiai is azok. Röviden fogalmazva. Noé ága Káin vére, vagyis a száműzött gyilkosé.
Ez fájdalom! Fájdalom egy kereszténynek, hogy az Édenből kiűzettünk, és a Kerubok oda vissza nem engednek minket. De kiűzetett-e a keresztény az Édenből. Nem, semmi esetre sem! Istennel való imádság, Jézushoz szóló imádság, Máriához szóló imádság a kereszténynek a - Szentlélek ereje által -, a lelket édeni minőségbe emeli. Ez a kereszténység feladata. Erről tanúságot tenni.
Mit kezdjünk ezekkel, a történetekkel? Mit kezdjünk a bibliával? – amiről a tudós rabbik mondják el a legfurcsább ellentmondásokat. Teszik ezt erős kérésre. Jó példa a húzódozásra a holttengeri tekercsek ötven éves titkolózása, a körülötte kialakult titkolózás.
Feladata egy kereszténynek – és e korszakban különösen -, hogy az iratokat tiszta tudattal vizsgálja. A kapott vallást átvizsgálja. Tegye ezt úgy, hogy hitében következetes, és elfogulatlan marad. Segít hitében Jézus, és Mária.

***










Történelemhamisítás

Feltételezett, bizonyítékoknak szánt leletek arról számolnak be, hogy az Akkád birodalom egy egységes közigazgatással rendelkező szervezett államvolt. Elfoglalva Mezopotámiát, és leigázva a sumer városállamokat, egy állammá egyesítette Surrakin. Állítják, hogy sémiták lettek volna, akik már írásos emlékeket hagytak hátra.
Innen - kétségtelen -, valamiféle kronológia felállítható (?) a zsidósággal kapcsolatban. Szerintük kezdődik – a biztos pont -, a zsidók Egyiptomban. Erről később Egyiptommal kapcsolatban beszélünk.
Káld (Akkád) uralkodó volt Nárám-Szin. Azt próbálják elhitetni velünk, hogy Nárám-Szin uralkodásával egészében sémita lett Mezopotámia. A dinasztia uralkodásának a Guteusok vetnek véget . A gutik ( gótok?) az államot szétrombolták. Ezt követően két városállam emelkedik fel, és tör hatalomra. Sumer és Lagas, majd Úr veszi át Sumer szerepét.
Hammurapi i.e. 1792-1750 Babilon uralkodója. Híres törvényoszlopáról. Babilon uralkodója konfliktusba keveredett a szíriai Mári városállammal, melynek egy ideig alárendeltje volt. Ám szövetségre csak akkor tudott vele lépni, csak amikor Zimri-Lin lett Mári uralkodója (i.e. 1779). Kapcsolatuk eredményes volt. Törvényoszlopán egy héber írásjel sem található. Ékírást találunk, ami nem csoda. Később a megmentett Úr városi könyvtárat átmenekítik Ninivébe, ahol agyagba karcolják a szövegeket. Szintén ékírással. Ezt a könyvtárat összetörik, csak töredékei maradnak meg, melyet az angolok „gyűjtenek” össze. Kik törik össze a gyűjteményt? Ennek megválaszolásához ismernünk kell egy másik nem kevésbé híres, de annál inkább titkos várost ill. könyvtárát, melyet maguk a zsidók hoztak létre: Kirjath-Széfer= Dabír városával, minden anyaga elégett, Sodra Robba (Nagy könyv), Sidra di Malke (Királyi könyv), Sidra di Jahja,(Keresztelő Sz. János könyve.) Ezek a könyvek Etiópiába kerültek. Az emberiség ősi bölcsességei, talán még megtalálhatók kopt fordításban, Egyiptomban.
Ez időtálit a héberekről nincs mit mondani, mert nem voltak, s ha voltak is nem játszottak jelentős szerepet. Káldeáról, mely egy kis terület volt Babilonból (Isten kapuja) inkább a többistenhitet ismerhetjük meg, a varázslást, olyan iratokat melyek később alapját képezik a kabbalának, Misnának: Kr.u. első század végén már Ákiba megírta ill. összegyűjtötte a szájhagyományok és írásos emlékek sokaságát, melyek a Misna (tan, tanná-k) a Talmud, a Misna legősibb magyarázatával a gemárával teljes stb.
***


Láthattuk a világ felosztását, a hierarchikus elosztottságát az istenek között. Akképpen, hogy a vezető városállamok maguknak az istenek közül a legkiválóbbakat „kisajátították” Marduk: Babilonban, Bel: Nipurban, Anu: Urukban lett a legfőbb isten. Szin (a hold- isten) főistenné akkor lett, amikor Uru városa uralta a vidéket, Samas a nap-isten akkor, amikor Larszam lett a legerősebb város. A teljesség kedvéért kísérlet történt az egyistenhit megteremtésére is, (Zoroaszter: Avesztra 12000.), Mindazonáltal az istenek egyenrangúak voltak, időleges kiemelkedésüket mindig a politikai-gazdasági hatalmat uraló városállamnak köszönhették. Időszámításunk előtti harmadik évezredben egy gyenge kísérlet történt arra, hogy a létező valamennyi istenséget egy személyébe egyesítsék, de az eridui-kísérlet a moneteizmusra kudarcba fulladt. Káldeában végül a többistenhit vert gyökeret, hierarchikus alá- és fölérendeltségi viszony határozta meg az istentiszteleteket. Az alacsonyabb rangú istenek részben a föld felszíne alatt, részben a levegőben élnek, tíznaponként egyet felküldtek, egyet leküldtek, így tartották fenn a folyamatos cserét. Valóban az az ember benyomása, hogy az istenek munkát végeznek a földön, melynek, ha egy is elmarad közülük vészes következménye, lehet. Továbbá az is feltűnő, hogy az istenek a”szolgálatot” az emberek miatt végzik, tudniillik, ha a rendért felelős jósszellemek munkájukat nem végzik tökéletesen, akkor a démonok rögtön lecsapnak. E támadásnak csak az ember eshet áldozatául. A mágia nem szorult ki az istentiszteletek liturgiájából, ellenkezőleg a papság egybeolvadt, és megszületett a mágikus papság. Ezek három osztály különböztettek meg:l, ördögűzők(varázslók, igézők), 2. orvosok 3.theosophok :” arra törekedett, hogy a rosszat elhárítsa, a jót előidézze, akár tisztító szertartásokkal, akár áldozatokkal vagy varázslatokkal”. Az alkalmazott szertartások egy jelentős része
megmaradt egy hatalmas műben, melynek egy részét Angol múzeumokban megtalálhatjuk.
A mű három részből állt: 1. A Gonosz szellemek könyve, 2. Ördögűzések könyve, 3. Istenek idézése könyve. .
E korból a Sumerek ezt hagyták ránk. A Bibliának még nyoma sincs. Nem is lehet, hiszen még nem született meg az a nép, aki töretlen vágyat érzett más népek leigázására, monoteizmusuk eszköz a világhatalom megszerzésére. Valóban egyistenhívők-e? Ezt később megtudjuk.

Fent említett könyvek már héber eredetre vallanak. Melyeket később titokban tartottak, egész a X.-XII. századig amikorra letisztult a részint szájhagyományokra támaszkodó kabbala. Itt érdekes az azonosság A Druidákkal, akik szintén csak szájhagyomány ( mondókák) tartották meg mesterségük titkait. Kik nem máshonnan, mint Albionból származtak, varázslással foglalkoztak, és utódaik, hagyományozóik voltak a szadduceus, farizeus menekülteknek, levita papságnak, akikkel Kr.u. 70-ben találkozunk majd, és akik a Templomos rendet majd létrehozzák Európában, 1314 –ben mesterüket elégetik. De a rend már behálózta Európát, majd Amerikát. Reinkarnálódik az illuminátusok (megvilágosodottak) titkos szervezetében Johann Adam Weisthaupt (Ingolstadt 1776).






***



















Mit tudunk még?

Sémiták feltételezett őshazája sem tisztázott. Arab-félsziget, vagy Észak-Afrika, lehet Babilon, Mezopotámia.
A zsidóság a sémi nép, nyelvcsalád egyik tagja. Maga a név (Gen. 10, 12) származik. Noé elsőszülött fiának nemzetségéről van szó, akiket Sémitáknak nevezünk 1789 óta Jakob Schlözer szóhasználata szerint. Eredetük egészen az ismeretlen múltba veszik. Annyi közel bizonyos, hogy a sémiták közül a zsidók Kr.e. 1200-1300 körül kiváltak, ős önállósultak, ám nomád állattartásra rendezkedtek be továbbra is. Állandó államuk, nem volt, lévén szüntelen vándoroltak. Államiságuk később megszületik de igen rövid ideig tart.
A zsidó hagyomány Ábrahám, Izsák, Jákob Mózes stb. személye köré építi fel történelmét. Amit elfogadni irracionális, hiszen létezésükről, cselekedeteikről, halálukról csak az a forrás áll rendelkezésünkre, mely feltételezett létük után több száz évvel keletkeztek. Az egyetlen forrás a biblia. Mózes könyvei is utólag íródtak. Ezt ismerve komoly hiba lenne történelminek beállított őseiket elfogadni. Röviden: Szimonidesz Lajos (A világ vallásai) állítása megfelel a valóságnak, ami a zsidóságra és mondáikra vonatkozik. Teremtéstörténetük, szintén mese, azzal a sajátossággal felruházva, hogy az idők rengetegéből kiemelkedve ők lennének a kiválasztott nép. Az elmúlt 2. 500 év irodalma, visszamenőleg bizonyítja a biblia igazát. A történelem-csinálás tipikus esetét látjuk. Meglepő, hogy ez keveseket háborít fel. E sok írott anyagba fel-felbukkan néhány anomália, mely nem illik az egészbe. Vagy éppenséggel beillik, és annak kifejtése a zsidó-keresztény vallás végét jelentené. Erre a munkára kevesen vállalkoztak.
Így nem különös az a felismerés – a könyveket íróasztal mellett írták. E könyveknek nincs életszaguk, semmit sem tudunk meg a zsidó életről, az egész történetnek tinta szaga van. Egy kis naturalitás található ugyan, de azok csak érintik a tárgyat, és több homályt, mint ismeretet közvetítenek. Feltehetőleg juhpásztorok lehettek, hétköznapjaikról szinte semmit sem tudunk. Ami a legfontosabb nincsenek régészeti nyomaik, nincs múltjuk. Annyit ismét tudhatunk, hogy az apajogú társadalom alapja meg volt, az állattartás maga után vonta a magántulajdon kialakulását. Az apajog igen korán kialakult erről az írásokból értesülhetünk. (Deut 25, 5, 6) „Ha testvérek laknak együtt, és meghal egy közülük, és nincs annak fia: a megholtnak felesége ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; [hanem] a sógora menjen be hozzá, és vegye el őt magának feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban.” E törvények nem engedik meg, hogy abba a korba visszahelyezve alkalmazottak is lettek volna. Inkább azt kell gondolnunk, hogy a törvénykezést itt találták ki és alkalmazták - illesztették rá a múltra. „És majd az elsőszülött, a kit szülni fog, a megholt testvér nevét kapja, hogy annak neve ki ne töröltessék Izraelből.”
Az apajoggal a vagyon felhalmozás kezdetét veszi, aminek később nagy jelentősége lesz.
Milyen ismeretekkel bírunk a zsidókról a tárgyalt időszakot tekintve? Kik és mik ők, honnan jöttek és milyen a vallásuk. Kik a vezetőik? Van-e más forrásunk az I. század ban élt Josephus Flavius-t kivéve. Van forrás, de forrásnak, irányadónak Josephus művét tekintik. Ez olyan, mint Livius „Ab urbe condita” című történeti munkája, mely a római nép eredetével, háborúskodásaival foglalkozik, szép latinsággal, de annál inkább kevesebb történelmi hűséggel.
Történelmük az egyiptomi „fogsággal” kezdődik. Ám ez minden alapot nélkülöz! A zsidók Egyiptomban, fogságban sosem voltak. Ám voltak, mint lakosok, szolganép, szolgái az egyiptomiaknak. De ez nem köthető i.e. 1. 500 –as évekhez. Tekintve, hogy semmiféle bevonulás, fogság nem volt. Azok a zsidók, akikről beszélünk, abból az ágból származnak mely Káiné, és ebből az ágból leválva jutottak el Egyiptomba a mai, Gáza, Szaid, El-Manszúra Alexandria útvonalon. És ha elfogadjuk a hagyományokat – melyeknek egyedül a biblia a forrása -, akkor ezen az útvonalon vonultak i a zsidók Egyiptomból Mózes vezetésével i.e. 1. 320 körül. Nem a Vörös-tengeren át, hanem az azt határoló mocsaras, lápos vidéken, ugyanott északon. De ez, mint csak legenda, természetes, hogy a Vörös-tenger visszahúzódása, és az egyiptomi csapások a mese kategóriájába illenek.
Erről majd bővebben az „Egyiptom” fejezetben.
Zsidó istenekről milyen ismereteink vannak, azokra a forrásokra támaszkodva melyeket ők maguk adnak át nekünk?
Istenük az ősi Jahu, Jaho, vagy Jaó. Ám a bibliai szövegekben ezt, Jehova elnevezést találunk. Melyet a későbbiekben egészében kivettek a bibliából, arra hivatkozva, hogy nevét, annak kimondását Mózes megtiltotta. Ma a bibliában nem is találjuk meg e nevet, megmaradt az Adonáj (Úr). Ám a zsidó misztika, a kabbala Isten számos nevét (titkos) ismeri, azokat is melyeket kimondani halálos
bűn volt. Maguk a Leviták sem ismerték, csak egy kiválasztott „öreg” jegyezhette meg és adhatta tovább. Egyébiránt Hassém (szent) elnevezéssel lehetett, értelmezéssel lehetett kimondani, olvasni. Vagy Ábrahámnak így beszél (Teremtés 17, 1, 3):” Én El Shaddái vagyok, járj előttem és légy tökéletes”
Miért fontos nekünk bármit is tudni a zsidókról? Erre ad feleletet a Kr.u. 451. évben rendezett chalcedoni zsinat melyet Marcian keletrómai császár III. Valentinián nyugatrómai császár hívott össze.
Ezen a zsinaton fogalmazódott meg és mondatott ki az „üdvösségterv”. Rendkívül fontos és meghatározó dogmarendszer. Röviden a lényege: Isten terve az, hogy az egész világ keresztény legyen, a keresztényi tökéletességet, annak elérését tűzze ki céljául. Ezt a célt Isten úgy kívánta elősegíteni, megkönnyíteni, hogy Önmagával egylényegű, Istent, a Fiút küldi el, aki feláldozza magát a bűnökért, és kimenti az embereket az örök életre, áldozatával
rávezeti az emberiséget az örök üdvösség útjára. Nos ez a folyamat egy terv szerint megy végbe, s e terv fogalmazódott meg chalcedoni zsinaton. Tekintve, hogy a Fiú zsidónak született, szükségszerű, és kézenfekvő az üdvösségterv első fő szakasza a zsidók története, történelme, annak ismerete a Fiú születéséig bezárólag. Ez az ószövetség. Tehát az ószövetség ismerete a 451-ben összehívott zsinat „határozata”, a fentiek értelmében.
A zsidó történelemszemlélet eklatáns példája a Deut. 32, 8, 9 részében leírtak, melyből megtudhatjuk, hogy a zsidó nép Yahwe osztályrésze és népe, Jákob az ő birtokának határa. E felfogás a zsidóságban annyira megerősödött, hogy az egész földet saját részének tekinti. Miként erre bíztatja is Yahwe, szintén a Teremtés 17, 2 szerint: „Szerfölött megsokasítalak”, vagy Hóseás: V’hájá miszpár bné Jiszráél. Örök eljegyzés: „De lesz még annyi Izrael fiainak a száma, mint homok tengerparton, amelyet nem lehet megmérni, sem megszámolni. Akkor ahelyett, hogy ezt mondaná nekik: Nem vagytok az Én népem –ezt mondják ( a többes szám nem lényegtelen, alább látni fogjuk miért), az élő Isten fiai vagytok…Eljegyezlek magamnak örökre és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Örökkévalót” (Hoséá 2: 1., 21-2.).
A többes számról: A teremtés könyvében jelesül most a King James bibliában (Teremtés 1, 26) , ahol a Teremtő így szól:” Teremtsünk embert, képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá” Angol verzió: „And God said, Let us make man in our image, after our likeness…”
A királyi többes ez esetben mást jelent – lásd: Hoséá. „ezt mondják”, vagy ezt mondjuk -, arra enged következtetni, mintha teremtésnél, teremtésben más is közreműködött volna. Erről beszélnek régi iratok, melyek megengedik, hogy egy bukott angyalra gondoljunk, kit a zsidók Asmódeusnak neveznek. Ennek fejtegetése bizony messzire vinne! Nem tárgya e tanulmánynak!

Visszatérve az üdvösségterv dogmájához. Nem okoz meglepetést a zsidók világuralmi törekvése, hiszen törekvésük szentesített, magától Yahwétól ered. Buzdítást és utalást, ezret is találunk az ószövetségben. Mindazonáltal meglepetés erejével hat, hogy az elmúlt 2000 év alatt hatalmas mennyiségű „történelmileg”hiteles” anyag gyűlt össze a zsidóságról, történelmükről, jóllehet a biblián kívül más forrásuk nincsen (ószövetség) és a maguk Könyve is csak később keletkezik, miként arról már szó volt (Talmud stb.).
Az Üdvösségterv helytelen következtetéseket enged meg. Lényeges és elengedhetetlen ennek a tételnek megsemmisítése, vagy legalább tarthatatlan voltára rámutatni. Ha ez sikerül –miért ne sikerülne -, akkor a zsidóság kiválasztottsága, és világuralmi törekvése elvesztené szentesített voltát, hegemón törekvéseik alap nélkül valók lennének. Az ószövetség visszahullana az őt megillető helyre, a mesék birodalmába.



A zsidók felhagytak az szüntelen vándorlással, tették ezt kényszerből is, mivel szüntelen üldözték őket. De nem hitük, hanem szemtelenségük miatt, miszerint mások föltulajdonait legelőnek használták. Nomád, harcokban megedzett nép lett a Kr.e. X. századra. Palesztinában telepedtek le, és nem alkottak államot, a szomszédokkal és egymással szüntelen hadakoztak.
A Benjámin törzsből Saul majd a Júdás törzsből Dávid és fia, Salamon király igyekeztek központosított hatalmat teremteni. Ám ezekben, az időkben nem volt Izrael, és nem lehetett királya sem. Ez az időszak még mindig a bibliára, vagy más héber - később írt - iratokra támaszkodik, melyek hiteltelenek, ezekre itt hivatkozni nem lehet. Ne feledjük, hogy az ószövetség utólag megírt, kvázi emlékezés, mely legitimitást, szentesítést tűz ki célul, miként erről mát többször említést tettünk. Tehát az abban leírtak, és a visszadátumozás ártalmas, azzal számolni nem lehet, olyan személyeket legitimizál, akik létezéséről más forrás nem számol be.
Ennek értelmében szintén dátum nélkül, és megengedve, hogy nevezett személy nem létezett, elmondható, hogy az utolsó, nagy Bírák egyike Sámuel kifakad, amikor a királyság bevezetésének veszélyét ecseteli. ( I .Sam 8,11-16)” 11.És monda: A királynak, a ki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekér vezetőivé és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt futnak.”
12.„Ezredesekké teendi őket, és hadnagyokká ötven ember felett; velük szántatja meg barázdáit, és velük végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harci szekereihez az eszközöket.” Stb.

Az első évszám Kr.e. 933. Ekkor két királya volt a zsidó népségnek. Két király de egységes állam még nem volt, tehát Izrael ekkor még nem létezett. Már a törzsszövetség felbomlott, védelmi célokra nem volt alkalmas. A nemzetségi szervezet felbomlik, ehhez kiváltó okként Nahas ammonita király támadása jelentősen hozzájárul.
Az ország déli felében – mely ország megerősített határokkal nem rendelkezett -, Dávid-dinasztia uralkodott, az északi részen, Izrael néven új törzsszövetség alakult. Északon az első király Jeroboám (aki perlekedik a népért), a hagyomány szerint a nép Salamon halála után fellázadt (mikor nem, amikor adóról volt szó?) és Jeroboám csendesítette le a lázadást.
A kettős királyság korai korszakából Kr.e. 842-ből származik az első biblián kívüli évszám. Dibonban, egy jelentéktelen moabita városban (Num. 32, 3) Mesa moabita király emléktáblát emeltetett, abból az alkalomból, hogy győzelmet aratott Áháb izraeli király felett (II. Reg. 3, 4-5): „És Mésának, a
Moáb királyának nagyon sok juha volt, és az Izráel királyának adóban százezer bárány és százezer kos gyapját fizette.”
„De mikor meghalt Akháb, a Moáb királya elszakadt az Izráel királyától. Kiméne azért Jórám király azon a napon Samariából, és megszámlálá az egész Izraelt.”
Ez emléktáblát 1868-ban találták, jelenleg a párizsi Louvre tulajdona.
Közel egy évszázaddal fiatalabb adat –szintén valóságos régészeti lelet – a Siloa-felirat (II Reg. 20, 20, II. Krónikák 32-30) Ezékiás a Déli-királyság jeruzsálemi vízvezeték építéséről számol be. Siola-patak vizét egy alagúton át vezeték a városba, melynek emlékére egy kőtáblát állítottak. Ez az alagút ma is használatos és a bejáratánál találták a feliratot 1880-ban. Ez emléket állít az építőknek, akik a két végéről fúrt alagutat sikeresen egybe nyitották.
A királyi hatalom gyengesége, az ingatag közbiztonság, szüntelen lázadások, megismétlődő önállósági kísérletek a törzsek részéről arra kényszeríttették a királyokat, hogy a közeli Asszír birodalom oltalmát kérjék. Vazallusnak ajánlkoztak. A biztonságot meg kellett fizetni: az Északi Királyság adófizetője lett III. Tiglat Pilezer asszír királynak Kr.e. 744-ben. Ám a vezető családok nyomására megtagadták az adó megfizetését (722-ben). Emiatt Asszíria az országot megszállta, a lakosságot, Mezopotámiába, Mediába toloncolta. Biblia és apokrif asszír iratok szerint ez IV. Szalmanasszár uralkodásának végén történt: (727-722). A Déli Királyság megmaradt, és beékelődött, közel száz éven át, ütköző állam lett, Asszíria, a későbbi Babilónia és Egyiptom között. Ők Dávid-dinasztiából származtak. És azon munkálkodtak, hogy a két nagyhatalmat egymás ellen kijátsszák, háborút szítsanak (már ezen nem is csodálkozunk), 605-ben Nabukadonozor babiloni király és Neko fáraó, döntő ütközetet vívott Karkemisnél az Eufrátesz partjánál, ahol Neko fáraó vereséget szenvedett.
A Déli Királyság továbbra is a hatalmakat egymás ellen ingerelte, nem ismerve fel, hogy ezzel vesztüket okozzák. Nabukadonozor 586-ban elfoglalta Jeruzsálemet, lerombolta és a népet Babilonba vitte.
Ily rövid ideig éltek „függetlenül” a zsidók. Valójában 250 év, de ez is telve lázadásokkal és intrikával. Valódi államiság nem született meg. Izrael, mint állam nem alakult ki, nem volt.
E jelentéktelen nép eltűnése nem okozott tragédiát keleten. Oly jelentéktelenek voltak, hogy írásos emlék alig akad róluk. A szakrális iratok –mint szó volt róla -, jóval később kelteződnek, emiatt e tanulmány nem tud mit kezdeni – adatok híján -, Izraellel, valamint az ószövetségben leírtakkal. Továbbra is a hiteles történelmi forrásokat vesszük figyelembe. A biblia összeállítása, és megírása 1. 200 év múlva történik meg, az abból visszaforgatott évszámok nem hitelesek.


















Vallás vagy Hit?

Jahu, Jaho vagy Jaó, vagy Yahwe az istennevek, melyek valójában egyet jelentenek. Ám ez nem azt jelenti, hogy a zsidók kezdettől fogva - 1300 i.e.) monoteisták voltak. HWH (nem ÁVH) jelentése cselekvést jelentő tővel van kapcsolatban: fújni. Lehelni, dörgés, villámlás. A népies felfogás értelmezés a HYH szótőt támogatja (vallja) ami a „lenni”létige származéka. Tehát nem cselekvést jelent a létezés. Van, létezik, ezek nem cselekvések. Isten nem cselekedve létezik.” Vansága „a HYH –tőből jobban megérthető: (Ex 3, 14):”Én vagyok aki vagyok…Aki van, Az küldött hozzátok, Jahve atyátok istene küldött hozzátok…ez az én nevem (?) s így kell neveznetek nemzedékről , nemzedékre.”
Josephus beszámol arról, hogy az egyiptomi Apión azt terjeszti, hogy a jeruzsálemi templomban Yahwét szamár formában tisztelik. Tacitus hasonlót ír (história V. 3). Kezdetben a keresztényeket is a szamár tiszteletével gyanúsították, erről ír Minucius Felix:” In Octávium”művében. A szamár tiszteletére félreértésre számtalan okot ad a biblia, ezen nem szabad megorrolni, hiszen e korban számos isten viselt állati attribútumokat ( Marduk) . A szamár számtalan helyen szerepel, feltűnő, hogy az Onqelos-féle arám fordítás is , mely kimondottan a zsinagógák használatára készült érthetetlen kontextusban megemlíti a szamarat, szamarakat. E helyet nem magyarázzák meg a későbbi zsidó fordítások, a jeruzsálemi és a Yonatan ben Uzziel –féle kommentárok, melyek amúgy nem spórolnak a szavakkal. Magára az olvasóra bízzák az értelmezést.
Elohim a zsidók egy másik Istene, ami bikaborjút jelent.(Királyok I. 12, 28, )
„Tanácsot tartván azért a király, csináltata két aranyborjút, és monda nékik: Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek: Ímhol vannak a te isteneid, óh Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptomnak földéből.”



(Ps. 68, 31)” 31 Fenyítsd meg a nádasnak vadját, a bikák csordáját a népek tulkaival egybe, a kik ezüst-rudakkal terpeszkednek; szórd szét a népeket, a kik a háborúban gyönyörködnek.”
Nos annyit elmondhatunk, hogy a szamár-motívum szüntelen visszatér. És ez puszta ténymegállapítás, magából a bibliából. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a zsidók két istent imádtak, e magállapítással kapcsolatban természetesen felmerül a kérdés: Yahwe és Elohim nem ugyanaz a „személy”-e ? Arra is következtethetünk, hogy nem a:” Vagyok, aki vagyok” a két név, hanem isten (vagy az ördög) követei. Yahwe igen negatív, félelmetes és félelmet keltő, gyilkos és gyilkolásra felszólító Isten. Míg Elohim filozofikusabb, elvontabb „egyéniség””Aki”mértékre int, és türelemre (jobbára). Yahwe maga a szörnyűséges Isten. Dávid-dinasztiából származó Jósiás király (638-609) megkísérli a zsidóságot a Yahwe- kultusz alatt egységesíteni. Yahwe templomát felújítatta, mely munkálatok közben megtalálták a „Tanítás Könyvét”, azt felolvasták, a nép előtt, és közölték, aki nem a tanítások szerint él, azt halállal bűnhődik: (II. Reg. 22-23)”
5 És adják azt az Úr házában való mívesek pallérainak kezébe, hogy adják a munkásoknak, a kik az Úrnak házán dolgoznak, hogy a háznak romlásait kijavítsák;
6 Az ácsoknak, az építőknek és a kőmíveseknek, hogy fákat és faragott köveket vásároljanak a ház kijavítására.
7 De számadást nem kell tőlök venni a pénzről, a mely kezökbe adatik, mert õk azt becsülettel végzik.
8 És monda Hilkia, a főpap, Sáfánnak, az íródeáknak: Megtaláltam a törvénykönyvet az Úr házában. És Hilkia oda adta a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el azt.
9 És elméne Sáfán, az íródeák, a királyhoz, és megvivé a királynak a választ, és monda: A te szolgáid egybeszedék a pénzt, a mely a házban találtatott, és oda adták azt az Úr házában munkálkodók pallérainak kezébe.
10 És megmondá Sáfán, az íródeák, a királynak, mondván: Egy könyvet adott nékem Hilkia pap. És felolvasá azt Sáfán a király előtt.

11 Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének beszédit, megszaggatá az õ ruháit.
12 És megparancsolta a király Hilkia papnak és Ahikámnak, a Sáfán fiának, és Akbórnak, a Mikája fiának, és Sáfánnak, az íródeáknak, és Asájának, a király szolgájának, mondván:
13 Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felõl, a mely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, a mint megíratott nékünk.
14 És elméne Hilkia pap és Ahikám, Akbór, Sáfán és Asája Hulda próféta asszonyhoz, Sallumnak, a Tikva fiának - a ki Harhásnak, a ruhák õrizõjének fia volt - feleségéhez, a ki Jeruzsálem más részében lakott, és beszéltek vele.
15 És monda nékik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Mondjátok meg a férfiúnak, a ki titeket hozzám küldött;
16 Ezt mondja az Úr: Ímé én veszedelmet hozok e helyre és e helyen lakozókra, a könyv minden beszédei szerint, a melyet olvasott a Júda királya;
17 Mert elhagytak engem, és idegen isteneknek áldoztak jóillattal, hogy engem haragra indítsanak az õ kezöknek minden csinálmányával: azért felgerjed az én haragom e hely ellen, és meg sem oldtatik.
18 A Júda királyának pedig, a ki elküldött titeket, hogy megkérdezzétek az Urat, ezt mondjátok: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Mivelhogy e beszédekre, a melyeket hallottál,
19 Meglágyult a te szíved, és magadat megaláztad az Úr elõtt, hallván azokat, a miket e hely és az ezen helyen lakók ellen szólottam, hogy pusztulássá és átokká lesznek, és megszaggattad a te ruháidat, és sírtál elõttem; azért én is meghallgattalak, azt mondja az Úr.
20 Azért ímé én téged a te atyáidhoz gyûjtelek, és a te sírodba békességgel visznek téged, és meg nem látják a te szemeid azt a nagy veszedelmet, a melyet én e helyre hozok. És megvitték a királynak a választ.”

Dávid-nemzetsége feltétlen Yahwe-hivő volt. Yahwe könyörtelen és kegyelmet nem is merő, uralkodó Isten volt. Pont az az Isten, aki Dávid-nemzetségének kellett, ahhoz, hogy a többi törzsek felett uralkodjanak, gyakorlatilag a föltulajdon megszerzésével egyre több nincstelent „termeljenek ki” testvér törzseikből, és őket szolgáikká tegyék (vesd össze: Sámuel panasza. (I Sam. 8, 11-16). A félelem nem volt alaptalan! A domináns Déli Királyság feláldozta az északiakat Kr.e. 722-ben. Akik nem akartak sem mások, sem saját uraik szolgái lenni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ebben az időben a rabszolgaság már elfogadott intézmény (lásd Mózes törvényeit) mely szerint zsidó zsidónak lehetett rabszolgája. A rabszolgaság, a többnejűség „támogató „Istene Yahwe volt. Ő az Isten, akit a mai keresztények a bosszúálló kegyetlen Istennek ismertek és félték. Álljon itt egy példa Yahwe követőkről, viselkedésükről, egy példa mely arra is rámutat, hogy feltehető személyében nem Isten kell tisztelnünk.
Yahwe vezette j ki a népet Egyiptomból. Itt ismerhetjük meg igazán milyen is: (Ex 33, 12-23). Azonnal felmerül a kérdés: - Yahwe azonos lehet-e Elohimmal. Elohim a Teremtő Isten, Yahwe lehetett-e társa a teremtésben – hiszen az Elohim többes számban van, ami kiderül a Teremtés könyvéből. Mind nyelvtanilag (héber) és mint tartalmilag is, mintha két „személyről” lenne szó, akik később az idők folyamán egymástól elváltak. Maguk a zsidók erre szüntelen emlékeztetnek, jóllehet nem egyenes beszéddel, csak annak, aki érti, miről van szó. Miért, miről lehet szó? Lássuk a példát, mely Yahwe –t mutatja be, mindenki döntse el mi a véleménye erről az Istenről. A szöveg hiteles.
Midőn Mózes és felesége Sippora Yahwe parancsára visszatérnek Egyiptomba, hogy a zsidó népséget kivezessék „fogságukból” különös eset történt: Történt útközben, a száláson, találkozott vele Yahwe és meg akarta őt ölni. Sippora pedig vett egy éles követ és levágta fiának praeputimumát és lábához, érintette, és azt mondta: vérek vőlegénye (hatan-damin) vagy énnékem. Majd elkotródott tőle (wagyirep mimmennu) és akkor azt mondta. Vérek vőlegénye a cirkumcizióhoz. Nos e példa arról is bizonyságot tesz, hogy Ábrahám nem lehetett a szokás „áldozata” , mert e szokás - ha a bibliára hagyatkozunk - 1.320 körül keletkezett. Kegyetlen és meghasonlást előidéző részlet ez, mely a maga környezetében csonkán maradt meg, emiatt sokan nem is veszik észre. Ám végleg kihagynia bibliából nem lehetett, a cirkumcizió miatt: (Ex. 4, 26-26). A fordítás nyers, és egyben - nélkülözve a költőiséget -, a valós, rideg fordítás.
Elohimot, az Északi Királyságban tisztelték - előbb is elvesztek Kr.e. 722-ben, majd Babilonban ez az ág megszűnt, beolvadt, istenhite (elohimista) elhalt vele együtt. Efrém törzsbeliek tisztelték. Nagy valószínűséggel már a Kr.e. X. században ismerték, annak az ősi Istennek a képe, akit a Teremtés könyvében megismerhetünk. Ám ez az „irányzat” nem tetszését váltotta ki a Dávidi fajnak, misem bizonyítja jobban, hogy Északi Királyságot a déliek feláldozták önös érdekből, védelmükre nem siettek. A Szamár, vagy kecske, melyet Yahwe néven ismerünk így nézhetett ki.















Láttuk, az Északi királyság a maga Elohim-ával asszimilálódott, a jó ág elveszett. Egy kicsit sem különös, hogy a déli ág Yahwe ága még Palesztinában „tud” maradni, és az sem különös, hogy északi testvéreiket tétlen hagyták elhurcolni Kr.e. 722-ben. A maguk életét, és istenüket pedig megvették, ez az Ág Dávid ága kihez még lesz szerencsénk. A Déli Királyság továbbra sem tudott beilleszkedni, és szükségszerű volt elhurcolásuk Nabukadonozor által. Vitték magukkal, Yahwe hirtelenharagú, vért, véráldozatot, követelő istenüket. Akinek kiléte e napig kérdés, ám – miként arról már volt szó -, zsidó iratok beszélnek Yahwe ki is lehetett. A Csatolt kép erről mind (ENKI) n (ÉL) jobban beszél. E kis szójáték egy szerény példa arra, hogy nyelvünk telis-tele van sumer szavakkal. Itt két Istent fedezhetünk fel.
A biblia hoz El, Él,’El Sadday, ’El’Elion. Az EL szótő, sémi nyelvekben az istenfogalomra vonatkozik. A SDD –tő a pusztítani, olvasd: „Pusztító Isten”. A Septuaginta szerint Mindenható (lat. Omnipotens).
Yahwe, és népe nem morzsolódott fel a babiloni fogság alatt. Ellenkezőleg ott nyer megerősítést, egyféle kapocs, erősség lett a sorstársak között. (Lásd:

Kivonulás. 6, 2). A leviták (papok, papcsaládok) kijelentik, hogy ’El Sadday nem más, mint Yahwe.
Azonban marad egy-két visszamaradt nyom, ami a zsidók több istenhitére utalt, utal, Pl. (Gen. 31, 19)
„19 Lábán pedig elment vala juhait nyírni; azonközben ellopá Rákhel a házi bálványokat, melyek atyjánál valának.”
„34 Rákhel pedig vette vala a házi bálványokat, és tette vala azokat egy tevének a nyergébe, és rájok ûle; Lábán pedig felhányá az egész sátort, és nem találta vala meg [azokat.”
Csak a kép teljessége való törekvés miatt, említést kell tenni a női istenekről is, már ha voltak. Miként erről már beszéltünk, az apajogú nemzetségi rend hamar kialakult, női isteneket szinte alig ismerünk. Bíra is „csak” Debóra lett volna még Palesztinában Kr.e. 800 körül. A Vulgátában ugyan szerepel a”Regina Caeli”” Ég Királynője értelmet ad a szónak. Melyet azonos helyen a Septuaginta „az ég serege” –ként fordít. Feltehető, hogy a Vulgáta – tekintve, hogy 670 évvel később keletkezett -, mikor már a canonikus biblia kialakult, (ill. változásokat szenvedett) a „Regina Caeli” maga Mária lett volna. Ami igen különös, hiszen a Septuaginta (Kr.e. 270) Újszövetség 367 Kr.u. kanonikus, itt tehát komoly ellentmondást láthatunk.
Itt kell megemlíteni a 1901-ben, Asszuánban találtak „elephantinéi”egy papiruszgyűjteményt. Mely Kr.e. VII. századból származik, az ott határőrséget teljesítő zsidó katonák tulajdonában volt, mely irat bebetonozta a VII-X. Százat, istenképét. E katonai csapat később nem állt kapcsolatban az elsodort zsidókkal, emiatt ez az irat igen fontos, és semmi esetre sem szabad figyelmen kívül hagyni a benne leírtakat.
Valóban ismertek istennőket, egyes zsidó iratok máshelyütt említést tesznek istennőről. Káin történetét feldolgozó apokrif iratok (zsidó) azt terjesztik, hogy Ádám első felesége Lillith lett volna, ki előbb Isten hitvese volt. Ez az irat Lillith letaszításáról beszél, aki A Fényességes angyallal lett volna „olyan” kapcsolatban. Minek eredménye Káin lenne.
Nos az „elephantinéi” tekercsek meglepő módon hasonlókat állítanak.(ilyenkor szoktam mondani csak” ÓVATOSAN” L. R.K.) .
Yahwe felesége:’Anatyahut, (Lillith), valamint Amat-bet-el nevű, akinek családi kapcsolatait nem ismerjük. Anat, főníciai Istennő ((Jud 1, 33,. 3, 31,. 5-6) helységnevekben fennmaradt. Ennek ellentmondanak a zsidók, és fölöttébb kikelnek efféle feltételezésekkel szemben, melyek e nyomoknak vallástörténeti jelentőséget tulajdonítanak.
Ezekkel, a kérdésekkel ma is bizonytalanul bánunk, azt kell elfogadnunk, hogy a teremtő Istenhez nincs elsődleges joguk a zsidóknak. Akihez van, arról itt nem beszélünk.

Fogságban?

A zsidóság Palesztinába bevonulása óta közel 350 év telt el. E rövid időszak két királyságot hozott létre a Déli és az Északi királyságot. A Déli királyság Benjámin-törzs, Saul, majd a Júdás-törzsbeli Dávid és fia, Salamon király. Salamon nagy építő volt és a biblia szerint Istennek templomot épített. A történelmi források ezt nem támasztják alá. Az első templomépítés (Yahwe-nak) Kr.e. 520 körül történik. Ez nem jelenti azt, hogy Salamon ne épített volna templomot, erről apokrif iratok is beszélnek, megemlítve, hogy Asmoneus lett volna az inspirátor, és „építésvezető”.
Amint látható: továbbra is az írott, hiteles szövegekre támaszkodva foglalkozunk a zsidóság történetével. Az apokrif iratok olykor hitelesebbek, mint a kanonikus iratok. Későbbiekben megtudjuk, miért hihetünk jobban ez eltitkolt, eldugott iratoknak, mint a kanonikus iratoknak. Ezen irtok közé, kell sorolni a próféciákat, a profetikus irodalmat is.
Az Északi Királyság első királya Jeroboám. Az Északi Királyság nem tartozott az Izrael néven megalakult új formációhoz, melyet Dél hozott létre. Nem is csoda hát, hogy Kr. e. 722-ben elhurcolják őket Babilonba.
Annyit tudhatunk, hogy a zsidóság kulturálisan, és a tudomány területén ebben az időben semmi említésre méltót nem hozott létre. Az északiak beolvadtak, asszimilálódtak az Asszír birodalomban, Babilonban. Amit magukkal vittek, az Elohim kultuszuk volt, mely igen hamar elvesztette erejét. Részben elfeledték.
A déliek elhurcolása után a beolvadás nem történt meg. Nem volt rá idő. Dávid-nemzetsége viszonylag egyben maradt. Ám csak viszonylag, ezt majd látni fogjuk a visszatelepüléskor – restauráció -, amikor nem tudtak összeszedni 1. 500 visszatelepülőt (lásd: Ezdrást). Az északiak nyoma veszett, a betelepítésük után száz évvel tartott népszámlálás, census (Kr.e. 627) egy személy sem volt, aki zsidónak vallotta volna magát, vagy zsidó ősökre hivatkozott volna. Tehát minden olyan feltevés, amely azt állítja, hogy zsidók lettek volna Babilonban, vagy a környező városállamokban, puszta kitaláció. Nem feledve azt, hogy Káin népe itt húzódott meg. Apokrifok szerint Ábrahám Babilonban épített hatalmas várost, melyet vasfalakkal vett körül, melyek oly magasak voltak, hogy a Nap nem sütött be házaira. A sötét mélységben, mágikus tudománnyal foglalkoztak, démonokat idéztek meg, és szárnyak nélkül repültek.
Ez is írott hagyomány, ki-ki eldöntheti mit, hisz el.



A déliek 586-os kitelepítése ugyanolyan forgatókönyv szerint történt, mint a 722 –es. Annyi különbséggel, ill. végkifejlettel, hogy a déliek nem asszimilálódtak, egységük megmaradt, és erősödött is némileg. Ennek oka az Asszír birodalom széthullása volt.
Napukodonozor után fia Nabonidus uralkodott. Ekkor virágzott fel Babilon, és hanyatlott is, hiszen a jólét önhitté, elbizakodottá, és gyengévé tette. A hanyatlás megsemmisülést eredményezett. Gorbyras, Kyros perzsa király hadvezére elfoglalta Babilont, és a Perzsa Birodalom részévé, központjává tette.
A perzsák remek politikusok voltak, politikájuk az asszíri hagyományokra támaszkodott, vagyis az elfoglalt területeken honos népeket lakhelyükről elszállították és máshol, más területen letelepítették, csak a legvégső sorban semmisítették meg a leigázottakat. Később ezt a politikát követi a Romulus és az egész római Köztársaság, majd Császárság.
Mielőtt ide elérkeztünk volna, beszéltünk Káinról. Aki ezen a területen telepedett le. Azt feltételezhetnénk, hogy jelenléte mély - és nem csak negatív – nyomokat hagyott Babilon kultúrájában, tudományában. Ám ez puszta feltételezés. Káin rövid táborozás után – a városiasodás előtt -, elhagyta családjával Mezopotámiát. Nomád életmódot folytatott, állattartással és cserekereskedelemmel tartotta fenn magát. Ez az ág -hosszú vándorlás után -, Kr.e. a X. században bevonul Palesztinába.
Ott – a fent említettek szerint -, két királyságra szakad, és Dávid nemzetsége marad meg, mely azonosságot mutat, sok apokrif iratban leírtakkal, de a bibliával is. Ábrahám itt léte – Babilon -, szintén fellelhető az apokrif iratokban, és a bibliába is, de a személy valóságos voltára rámutató hiteles források nincsenek. Feltehető, hogy Ábrahám Káin törzsének egy törzsfője lehetett, akinek - a nevén kívül -, valóságos cselekedeteit nem ismerjük.
A sors fintora, hogy Káin népe visszakerült – immár fogságba -, Babilonba. Ez a fogság valójában igen nagy szabadságot jelentett. Továbbá megalapozott az az állítás, miszerint, a zsidók oly jól érezték magukat új helyükön, hogy ne is vágytak vissza Palesztinába. Az ősi héber nyelv lassan feledésbe merült, és helyébe az arámi „linqua franca”lépett. Maga Spinoza panaszkodik a Kr.u. XVI. században, arról beszél, hogy a hébert kevesen ismerik, a zsinagógákban motorikusan olvassák, nincs szótáruk, nincs grammatikájuk.
A Dávidi ágat is megérintette a Babiloni jólét. Hiszen az Industól a Földközi Tengerig, a Kaukázustól az indiai óceánig nagyobb, fejlettebb város nem volt. Azonban nem volt idő az asszimilálódásra. A Yahwe-kultuszt egyedül megőrző leviták tárgyalásokat folytattak a perzsákkal (Kyros) és kérték „hazaengedésüket”. Maguk a leviták,- örök, papjai Yahwénak -, sürgették a
visszatérést Palesztinába. Mi késztette erre őket? Tudvalevő: a zsidóság adót ”templomadót” fizetett a levitáknak, ezekből, az adókból tartották fenn magukat, e pénzekből adtak-vettek, kölcsönöztek. Palesztinában a területek hellyel-közzel szabadok voltak, ahol a szabad vallásgyakorlás feltétele is adottak voltak. Az ott élő népeket csak el kellet távolítani, amiről a biblia beszédesen szól (!!!). A perzsákkal is ki kellett egyezni – biztosítva őket az elmaradt adók megfizetéséről .A tárgyalások simán mentek – megengedhető gondolat: Kyros szabadulni akart a demoralizáló zsidóságtól. Amíg Asszíria idejében az Északiak (Joroboam) beolvadtak, erre a Dávidiak nem voltak kaphatók. Szüntelen ellenkezésüket látva, jobbnak látta Kyros ha elbocsátja őket. Röviden: örült, hogy elmennek.
Ám a zsidóság nem akart menni, a kialakított kereskedelmi kapcsolataik, vagyonuk, családjaik, minden Babilonba kötötte őket. De menniük kellet, nem volt választásuk. Kyros visszadeportálta őket Palesztinába, hazájukba, így szabadult meg tőlük.
Tudott, hogy így sem ment mindenki vissza. Igen jelentős, főként a vagyonos, már tisztségeket bíró része nem akart távozni, és erre Kyrosz nem is kényszeríttette ezeket, akik már e korra szinte nélkülözhetetlenek voltak Babilon közigazgatását és kereskedelmét tekintve. Tehát sokan maradtak. Később ennek jelentősége elveszik. Hovatovább a Palesztinába visszaszármazott népek, elfelejtik a Babiloniakat, sőt elmarasztalják őket, ez azért is különös, mert létüket a a Babilonban maradóknak köszönhették. Nem titok, az Északi Királyság Elohim tisztelő ága nem nézte jó szemmel a Déliek bomlasztó tevékenységét, és távozásukat maguk kezdeményezték. Kimondható: a zsidókat a zsidók küldték haza Palesztina egy kis területére, a pusztába, szegénységbe. Feltehető, hogy adók egy részét is átvállalták, csak ne lássák a barbár, ördögi népet.
A visszatelepülés tehát igen hamar megindult.
A perzsák vállalták, hogy Palesztinába, immár Yudeába (Yehud) – mely Palesztina kis részét tette ki -, mindenkor zsidó helytartót (peha) küldenek, aki együttműködik a levitákkal és felügyeli a szövetség megtartását. Yahwe kiváltotta őket Babilonból, az ez első megváltás kora (lásd: go’el).
A szándék meg volt, de a zsidók nem álltak kötélnek, és az „igen hamar megindult” visszatelepülés akadozott. Ezdrás, így fogalmaz a bibliában( 8,15-20) :
15 Mikor pedig összegyûjtém õket az Aháva felé folyó folyóvízhez, hol három napig valánk, megnéztem jól a népet és a papokat, s a Lévi fiai közül nem találtam közöttük senkit”
A helyzet nem volt olyan rózsás! Pont a papság hiányzott, ami némileg ellent mond annak az állításnak, hogy a visszatelepülést a leviták kezdeményezték volna. Valóban! Az lehet az igaz, hogy távozásukat a perzsák akarták, és a már asszimilálódott zsidók. Hazaűzték őket, de papok nélkül nem mehettek.
Feltehető, - nem alap nélkül való állítás -, a visszatelepülők pénzbeli térítést” ösztönzést” kaptak. A leviták, már Babilonban „kiosztott” tisztséget és földeket. Ezek ismeretében értjük meg a zsidóság visszatérését - immár -, Yudeába.































Építkezés

A templom építését Kr.e. 520-ra teszik. Salamon templomáról itt nem beszélünk. Annak igen negatív háttere miatt. Valóban feltehető, hogy Salamon templomot épített volna, de hogy kinek, arra másutt térünk ki.
Maga Yahwe így szól:” Így szól az Úr: Az egek nékem ülõszékem, és a föld lábaimnak zsámolya: minõ ház az, a melyet nékem építeni akartok, és minõ az én nyugalmamnak helye?”(Jes 66,l)-Izajás, Ézsajás)

A templomépítés - fegyverrel a kézben -, befejeződött. Ám nagy lett, és nem volt elég ember sem. (Neh 4, 9-14):
9 De mi imádkozánk a mi Istenünkhöz, és állítánk ellenök õrséget nappal és éjjel, mivelhogy féltünk tõlök.
10 És mondák a zsidók: Fogytán van ereje a tereh-hordónak, a rom pedig sok, és mi képtelenek vagyunk építeni a kõfalat.
11 A mi ellenségeink pedig ezt mondották: Ingyen se tudják meg, se ne lássák, míg közikbe bemegyünk és õket leöljük, és megszüntetjük a munkát.
12 És lõn, hogy eljöttek hozzánk mindenfelõl a zsidók, a kik õ mellettök laknak vala és nékünk tízszer is mondották: Térjetek haza!
13 Azért állítám a hely alsó és nyílt részeire a kõfal mögé, odaállítám a népet nemzetségek szerint, fegyvereikkel, dárdáikkal és kézíveikkel.
14 És körültekintvén, fölkeltem és így szóltam az elõljárókhoz, a fõemberekhez és a többi néphez: Ne féljetek tõlök! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!
Nos ezekről, az időkről szinte semmink sincs. A Hellenizmus koráig csak a bibliára támaszkodhatunk, mely ebben az esetben sem hiteles forrás. Feltehetőleg a szokásos háborúikat vívták, melyről, a biblia bőven beszél.
Immár nem meglepő, hogy a következő évszám az építéstől számítva 160 év eltelte után válik ismerté, egy lázadás kapcsán, melyet a zsidók robbantottak ki Artaxerxés Ochos ellen (358-338) . A lázadást Bagoas perzsa hadvezér leverte, büntetésből nem irtotta ki a lázadókat, hanem deportálta őket északra: Eusébios Krónikák II.112,-113). Az ő Istene nem mondta azt, hogy aki nem Őt hiszi azt mind, irtassák ki. Yahwe ezekkel, a szavakkal buzdította népét. „Öljetek értem!”
Josephus, Manethón, Hékataios ugyan kötelező-szerűen említést tesznek e korról, de írásaik inkább anekdoták. Bizonyos, hogy a Perzsákkal kötött egyességük, igenszűkös határokat adtak nekik. Nem viselhettek hódító, területszerző hadjáratokat, tehát nem volt történelmük, hiszen a történelem –esetükben is -, a háborúk történelme. Kisebb csetepaték voltak, ahol párezer embert legyilkoltak Isten parancsára, még szerencse: ennek a forrásnak sem hihetünk. Midőn már említettük volt, az ő Istenük egészen más, miről már többször szót ejtettünk.
A zsidóság, Yahwe ága hozta létre a kiközösítés intézményét, ennek három fokozata volt ismeretes. A Számáriaiak zsidók voltak, de kiközösítették őket, mert hódoltak be Yahwénak.
A leviták jelentős földterületeket szereztek meg, még az egyszerű zsidónak alig jutott három hektár. Ám az adó a föld termése után történt. Ami ellenőrizhető volt. Ennek okán a népség olyanfoglalkozást keresett, melyet titokban vagy rejtve űzhetett, vagy a jövedelme nem volt ellenőrizhető. Ekkor erősödik meg a kereskedelem, a hajózás stb. Szirák már inti a népet: és a föld művelésére ösztönzi.
Ezekben, az időkben Júdeába Perzsa államhatalom volt, melyet a főpap képviselt.
A templom építéséről mást nem tudunk. E kor zsidósága maradandót nem épített.
E kor, eseménytelensége lenne az az időszak, melyet az „üdvösségterv” értelmében különös figyelemmel kellene kezelnünk. De források erről az időszakról nincsenek, csupán maga a biblia, melyről már bebizonyosodott, hogy jóval később állították össze, ezer és ezer anomáliát megtűrve, vagy dirrek módon elhelyezve benne, misztifikálva, érthetetlenné téve, szánt-szándékkal a bibliát. Melyet ma sem ért senki, emiatt van a sok vita, romló erkölcs, stb.